Szórakoztató oktatóprogramokkal az élen

A Nutty Scientists előrelépett az idei "Franchise 500" rangsorban, megszerezve az első helyet kategóriájában. Emellett a közelmúltban az amerikai Franchise Gator ”Leggyorsabban növekvő franchise hálózatok” rangsorában is díjazták a márkát.
Hétfő
2018.02.05.
Ismét ágazata legjobb franchise márkájának választották a Magyarországon is partnert kereső Nutty Scientists interaktív oktató hálózatot.
 

Ismét a világ egyik legjobb franchise márkájaként és egyben kategóriája legjobbjaként rangsorolták a Nutty Scientists (NS) hálózatot. A világ 46 országában 276 helyszínnel (melyek közül 271-et franchise partner üzemeltet) rendelkező Nutty Scientists programjai interaktív foglalkozásokon keresztül tanítanak tudományos tárgyakat gyerekeknek, középiskolásoknak. Az 1996-ban, Spanyolországban alapított vállalat a kategóriagyőzelmet a Entrepreneur legsikeresebb franchise hálózatokat rangsoroló Franchise 500 rangsorában annak köszönheti, hogy a Nutty partnerek a szórakoztatást is becsempészik a tanításba. Emellett az interaktív oktatóprogramok remekül egészítik ki a hagyományos oktatási rendszert, és már fiatal korban bevezetik a diákokat az általános tudományok, csillagászat, környezetvédelem, technológia, mérnöki tudományok, művészetek és matematika világába. A Nutty Scientists franchise koncepciója Magyarországon is elérhető – hazánkban jelenleg mester franchise partnert keres a vállalat.

A Nutty Scientists a világ vezető oktatást és szórakoztatást egyesítő franchise hálózata, mely a 3-18 éves fiatalokat szólítja meg interaktív programokkal, és kelti fel érdeklődésüket a tudományok iránt. A franchise partnerek és instruktorok díjnyertes, szórakoztató és interaktív tantervet valósítanak meg tágabb közösségük helyszínein (saját NS laborjaikban, iskolákban, közösségi házakban, vállalatoknál, bevásárlóközpontokban, stb.).

Ahogy világszerte, úgy Magyarországon is a Nutty Scientists franchise hálózat egy komplett üzleti csomagot kínál, aminek segítségével a mester és egyéni franchise partnerek egy sikeres és prosperáló üzletet működtethetnek. A partnerek kínálatában szerepelnek iskola utáni programok, külön- és magánórák, iskolai tanulócsoportok, nyári táborok, szülinapi partik, felkészítő programok vagy műszaki és problémamegoldó foglalkozások.

A jövőbeli magyarországi mester franchise partner, illetve egyéni franchise partnerek rugalmas üzleti modellre számíthatnak, aminek köszönhetően nem kell tudományos háttérrel rendelkezniük, viszont annal inkább elhivatottsággal a gyermekekkel való közös munka iránt. A franchise átadó biztosítja a kipróbált, bizonyított rendszert, átfogó marketing és operatív támogatást, folyamatos tréningeket.

Egy másik, a koncepció rugalmasságából fakadó előny, hogy a franchise partnerekkel szemben nem kötelező elvárás egy konkrét helyszín, Nutty Scientists labor kialakítása. Ezáltal a partner szabályozni tudja kezdeti befektetésének mértékét – az elején például otthonról is el lehet kezdeni a munkát, de van lehetőség egy (átlagosan 140-230 négyzetméter alapterületű) Nutty Scientists központ kialakítására is. Ettől függően a mester franchise partnernek 75-150 ezer eurós, minden költséget magába foglaló befektetésre kell számítania az induláskor.


Ha felkeltette érdeklődését a Nutty Scientists koncepciója, tekintse meg a hálózat bemutatkozó videóját, böngésszen a már csatlakozott franchise partnerek beszámolói között, vagy olvassa el Nutty Scientists alapítójával készített korábbi interjúnkat.