Vállalkozás fizetési szolgáltatásokra felépítve

A Paysera főbb tervei közt jelenleg hitel- és lízingszolgáltatásai folyamatos bővítése, valamint a hálózatszintű növekedés szerepel – utóbbi elsősorban franchise partnerek bevonásával.
Hétfő
2017.08.28.
A Paysera készpénz-nélküli fizetési rendszert és pénzváltó irodát kínál egy koncepcióban.
 

A Paysera 2004-ben kezdte meg működését, és 2012-ben kapta meg az engedélyt a Központi Banktól a nemzetközi fizetési és devizaátváltási folyamatok feldolgozására szakosodott platformjának üzemeltetéséhez. A vállalat jelenleg több mint 100 alkalmazottat foglalkoztat és több, mint 50 bankkal dolgozik együtt az Európai Unióban; vásárlók, ügyfelek ezreit szolgálva ki világszerte. A márkatulajdonos az új piacokra való belépést és azok fejlesztését tűzte ki célul, melynek első lépéseként megnyitották főhadiszállásukat Angliában, és megkezdték franchise partnerek toborzását. Az első partnerek pedig már el is indultak Szlovéniában, Bulgáriában, valamint Lettországban – további piacokkal, köztük Magyarországgal a célkeresztben.

A jövőbeli franchise partnerek feladata lesz többek közt az új ügyfelek felkutatása saját régiójukon belül – elsősorban olyan vállalkozóké, akik szélesebb körű fizetési szolgáltatást (mint pl. bankkártyás, hitel- vagy hűségkártyás, stb.) szeretnének kínálni vásárlóiknak. „A franchise partner a fin-tech ágazatban indíthatja el saját vállalkozását. Főbb tevékenységi köre az új ügyfelek felkutatása, az értékesítés, marketing és a márka fejlesztése lesznek Magyarországon” – avatott be Julija Vilkute, a Paysera franchise fejlesztési managere. A franchise vezető hozzátette, „Partnereink teljes hozzáférést kapnak a Paysera saját fejlesztésű platformjához és kereskedelmi rendszeréhez. A franchise központ biztosítja a szükséges támogatást az engedélyeztetési rendszer, az integráció, valamint az infrastruktúra területeken, ahogyan minden szükséges oktatási, marketing és értékesítési anyagot is.”

Azonban a kizárólagos, országos üzemeltetővé váláshoz jelentős befektetésre van szükség Magyarországon. A teljes szükséges beruházást a vállalat nagyjából 60 millió forintra becsüli, ami tartalmazza a belépési franchise díjat, az üzleti infrastruktúra kialakítását, az említett hozzáférést és támogatási rendszert, ahogyan fedezi a franchise együttműködés teljes első évének működési költségeit is.

Egy dologra azonban nem terjed ki ez a befektetési összeg, ugyanis, ha valaki a Paysera ernyője alatt indítaná el vállalkozását, annak meg kell felelnie az egyes fizetési szolgáltatókról szóló 2013. évi CCXXXV. törvény rendelkezéseinek is. Ennek keretében például biztosítani kell a prudens működést és az áttekinthető szervezeti felépítést, de a legfontosabb elvárás mindenképp, hogy legalább 37,5 millió forint induló tőkével kell rendelkezni. Fontos részlet, hogy ezt a tőkét “kizárólag olyan hitelintézetnél lehet befizetni, és a működés megkezdéséig olyan hitelintézetnél vezetett fizetési számlán lehet tartani, amely nem vesz részt az alapításban, amelyben az alapítónak nincs tulajdona, és amely az alapítóban nem rendelkezik tulajdonnal.” A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a márkatulajdonos által prognosztizált tőkeigény mellett ez az összeg is a teljes befektetés részét képezi.

A Paysera nemcsak web-áruházak, de például éttermek, kávézók, rendezvényszervezők, stb. számára is kínál egyszerűen kezelhető fizetési rendszereket, jegyértékesítési megoldásokat, mobil számlázó alkalmazásokat. A B2B, vállalati ügyfelek mellett a Paysera lakossági szolgáltatásokat is kínál, aminek keretében bárhol, bármikor könnyedén intézhetjük személyes pénzügyeinket, vagy kedvező feltételek mellett hajthatunk végre nemzetközi átutalási és deviza átváltási megbízásokat.


népszerű a fórumban