A legnagyobb franchise hálózatok

Szombat
2017.05.20.
Ismét elkészült a 100 legnagyobb nemzetközi franchise hálózat listája. A gyorsétterem láncok dominanciája változatlan.
 

A FranchiseDirect idén is elkészítette a 100 legsikeresebb nemzetközi franchise hálózat toplistáját. 2017-ben a listavezető franchise hálózatok első helyezettje a McDonald’s, melyet követ a KFC, majd a harmadik helyen a Burger King áll. A McDonald’s zsinórban második alkalommal foglalta el a dobogó legfelső fokát, amely jól mutatja, hogy sikerült megalkotniuk a megfelelő stratégiát. Növelték a franchise rendszerben működő éttermeik számát és egyszerűsítették kínálatukat, melynek köszönhetően növekedett a szolgáltatásuk megbízhatósága.

A FranchiseDirect által készített lista jól mutatja, hogy az amerikai bázisú franchise hálózatok pozíciója a legkimagaslóbb, de sikerekeit elsősorban nem a hazai piacokon, hanem nemzetközi szinten érték el. Amerikában a már kiépült gyorsétterem hálózatok miatt a piaci verseny kiélezett, miközben Amerikán kívül több lehetőség mutatkozik a növekedésre és terjeszkedésre, amely stabilizálni képes a vállalatok működését.

Idén a Top 10-ben, a dobogósokon kívül is találkozhatunk ismerős nevekkel. Negyedik helyen az egységszám alapján legnagyobb gyorsétterem hálózat, a Subway áll. Az ötödik helyet a több mint 60.000 egységet működtető 7-Eleven üzletlánc foglalja el. Az autó bérbeadással foglalkozó Hertz a hatodik, a Pizza Hut a hetedik helyre került. Őket három hotel lánc a Marriot (8), a Wyndham (9) és a Hilton (10) követik.

A teljes listából 39 vállalat foglalkozik vendéglátással, melyek között olyan márkák is helyet kaptak, amelyek a közép-kelet-európai régióban keresnek franchise partnereket. Ilyenek a Dairy Queen, az Arby’s és a Denny’s is. A második legnagyobb csoportot (12 hálózat) a tisztító szolgáltatásokat kínáló vállalatok adják, melyet az autó-motor szektor és a szépségipari láncok követnek. Az Európában legjobbnak ítélt InterContinental Hotels & Resorts franchise hálózat a lista 12. helyét foglalja el.

A legnagyobb verseny hagyományosan az Egyesült Államokban zajlik. A felmérés szerint több mint 700.000 franchise üzlet található az országban, így nagyon nehéz újként belépni a piacra. A svéd Husse, amely a lista 88. helyén áll, 2016-ban mégis így döntött. A állateledel házhozszállítással foglalkozó, Magyarországon is jelenlévő vállalat egyike azon 20 nem amerikai bázisú vállalatnak, amely bekerült a 100 legjobb franchise közé. A hálózat 1.100 franchise partnerrel rendelkezik 40 országban.

A listán a már említett cégek mellett francia (Carrefour, Casino, Auchan, Europcar, Yves Rocher, Paris Baguetta), japán (Kumon), spanyol (Dia, No+ Vello, Naturhouse, Pressto), kanadai (Yogen Fruz, H&R Block, Tim Hortons, Pita Pit, Tutor Doctor), német (Vom Fass) és ausztrál (Catridge World) márkák szerepelnek.

A FranchiseDirect több mint 5.000 franchise hálózatot monitoroz világszerte, a felmérés alapját pedig az adott hálózathoz tartozó egységek száma, az éves forgalom, a stabilitás és növekedés vizsgálata, a franchise átadóként eltöltött évek száma, a támogatói rendszer minősége, valamint a környezettudatosság mértékének vizsgálata szolgáltatja. A 100 legnagyobb nemzetközi franchise hálózat listáját 2009 óta publikálják.


Kovács Márton
journalist

népszerű a fórumban

Az értékváltás szükségessége

Idén is megrendezésre kerül a felelősen gondolkodó és cselekvő emberek éves találkozója! A "Magyar Fenntarthatósági Csúcs 2014" konferencia fókuszában a...

1 hozzászólás
utolsó 2014.10.26.
Új támogatás innovatív kkv-knak

Az Európai Bizottság szerdán megjelentette a Horizont 2020 keretprogram első pályázati felhívásait!! A pályázati kiírások megtekinthetőek ide kattintva. A Nemzeti...

1 hozzászólás
utolsó 2014.07.12.
Fiatal vállalkozók támogatása

Újabb régiókban érhetőek el a fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása a konvergencia régiókban című pályázat kitöltőprogramjai! 2014. július 1-én a...

1 hozzászólás
utolsó 2014.07.01.
Még gyerekcipőben

A nagy érdeklődésre való tekintettel 2014. január 15-én megrendezésre kerül a HUMÁN-ERŐ-TÉR 2!! Jelentkezési határidő nagyvállalatok és kkv-k számára:...

1 hozzászólás
utolsó 2013.12.14.
A hónap végéig nevezhet honlapjával

Kihirdették "Az Év Honlapja" pályázat nyerteseit!! A pályázatra idén 333 nevezés érkezett - a tavalyihoz hasonlóan az idei évben is a legtöbb pályázat a...

1 hozzászólás
utolsó 2013.12.08.
Hogyan szakíthat a franchise átadóval?

Kedves Mihály!   Általában a franchise vagy belépési díjat az átadott know-how (kézikönyv, képzés, stb.) és védjegyhasználati jog (plusz beletartozhatnak a...

2 hozzászólás
utolsó 2013.11.24.
Hogyan szakíthat a franchise átadóval?

Tisztelt Cim! A Fornetti-vel van frenchise szerződésünk amelyet most fel kell mondanunk, mert megszüntetjük az üzletet.A szerződés megkötésekor fizettünk 300000...

2 hozzászólás
utolsó 2013.11.23.
Eladó a MosóMedve Wash&Dry

4 MosóMedve Wash&Dry mosoda található Budapesten:   III. ker., Pethe Ferenc tér 1. III. ker., Ágoston utca 3. XIII. ker., Kárpát utca 22. XI. ker., Lágymányosi utca...

4 hozzászólás
utolsó 2013.11.10.