Az étteremlánc, amely még Barack Obamát is rajongói közt tudhatja

A Five Guys éttermek burger-kínálatának különlegessége, hogy a vendégek maguk állíthatják össze szendvicseiket, és több tucat ingyenesen hozzáadható feltét közül választhatnak személyes preferenciáiknak megfelelően. Az éttermekben így több mint 250 ezer különböző ízkombinációjú burger érhető el.
Hétfő
2016.10.03.
Óriási siker eddig a Five Guys Európában. Most még erősebb expanzió jöhet, a magyar piac is célkeresztben.
 

A közelmúltban jelentette be a kiváló burgereivel és letisztult éttermeivel világszerte egyre ismertebbé váló amerikai Five Guys gyorsétteremlánc, hogy felgyorsítja nemzetközi franchise expanzióját, és – 20 új piac meghódításával – közel négyszeresére növelné globális lábnyomát. Ez az elhatározás azután született meg, hogy a Five Guys augusztus elsejei, párizsi bemutatkozója minden várakozást felülmúlt, nem sokkal korábban pedig Nagy-Britannia legnépszerűbb gyorsétteremláncának választották meg a márkát – mindössze két évvel azután, hogy megjelent az Egyesült Királyságban. A vállalat jelenlegi fókusza a folyamatos expanzión van Európában és a Közel-Keleten, valamint a piacra lépésen Ausztráliában, Japánban és Dél-Koreában. A célországok között számolnak Magyarországgal is, hazánkban – a nemzetközi franchise modellnek megfelelően – elsősorban egy mester partnerre támaszkodva jelenne meg a márka.

Miközben a Five Guys nagyjából évi száz új franchise étterem megnyitásával dinamikusan növekszik hazájában is, addig a márka fogadtatása a nemzetközi piacokon még az amerikai sikereket is túlszárnyalja, és tesz lehetővé egyúttal egy gyors nemzetközi expanziót. „Mindig is sejtettük, hogy a nemzetközi terjeszkedés egy erős lehetőség lesz, de az eredmények a legoptimistább számításainkat is meghaladták” – mondta el Sam Chamberlain operatív igazgató. És valóban, az első Észak-Amerikán kívüli Five Guys étterem 2013-mas londoni megnyitója óta a hálózat több mint 50 új helyszínt nyitott az Egyesült Királyságban, és tavaly további öt új nemzetközi piacon jelent meg. A nemzetközi éttermek átlagos forgalma 5-7 szerese az amerikai helyszínekének.

A Five Guys egy családi tulajdonban lévő és öt fiútestvér által vezetett (innen ered a márkanév) étteremcsoport, amelynek fókuszában a kizárólag friss marhahúsból készült, minőségi burgerek és szigorúan mogyoróolajban sült krumplik felszolgálása áll egy letisztult, sallangmentes környezetben. Az 1986-ban, a Virginia-állambeli Arlingtonban alapított vállalat 2003-ban értékesített franchise jogokat első ízben, és a franchise partnerek segítségével hamar egy 1400 étteremből álló hálózattá nőtte ki magát. A vállalat elmondása szerint az Egyesült Államokban és Kanadában már minden franchise licence elkelt, és a franchise partnerek – újabb és újabb étteremnyitási opciókat lehívva – folyamatosan fejlesztik a márkát a saját területeiken.

A Five Guys az elkövetkező öt évben Ausztrália, Ázsia és Európa további 20 piacán, köztük Magyarországon akar megjelenni. Az európai célországok hazánk mellett Ausztria, Dánia, Finnország, Lengyelország, Németország, Norvégia, Olaszország, Svájc és Svédország. A vállalat újságírói kérdésre már azt is elárulta, hogy az első étteremnyitás 2017-ben valósulhat meg Németországban és Svájcban, míg az ausztriai és magyarországi megjelenést 2018-ig szeretné realizálni a vállalat. A Five Guys expanziója során olyan tőkeerős és motivált franchise partnerekre támaszkodik, akik egy egész országot felölelő területért vagy meghatározott régióért felelősek.

A Five Guys éttermek burger-kínálatának különlegessége, hogy a vendégek maguk állíthatják össze szendvicseiket, és több tucat ingyenesen hozzáadható feltét közül választhatnak személyes preferenciáiknak megfelelően. Az éttermekben így több mint 250 ezer különböző ízkombinációjú burger érhető el, de a menü tartalmaz további szendvicseket, hot-dogokat, sültkrumplit, shake-eket, hideg- és melegitalokat is.


népszerű a fórumban

Az egymilliárd fontos határ

Tisztelt Szerkesztoseg! Szeretnem felvenni a kapcsolatot a Costa Coffee magyarorszagi franchise partnerevel kavezo nyitasa temakorben. Tudnak ebben segiteni szamomra?...

1 hozzászólás
utolsó 2020.02.16.
Az igazi sportbár hangulat

THE TILTED KILT... :)

1 hozzászólás
utolsó 2016.08.22.
Egészség és élvezet együttese

Augusztus elsején megnyitott a Chillbox, Görögország legnagyobb joghurtbár hálózatának második magyarországi egysége is, a budapesti Aréna Plázában.

1 hozzászólás
utolsó 2014.08.02.
Tovább hódít Budapesten a Vapiano

Már az utolsó simításokat végzik a WestEnd-ben, végül holnap nyitja meg kapuit az új étterem!!

1 hozzászólás
utolsó 2013.11.07.
Négy az egyben

Egy érdekes videó interjú, amiben két Villa franchise partner is megszólal: http://www.youtube.com/watch?v=LQexDaZ9p7c

1 hozzászólás
utolsó 2013.10.24.
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!

Kedves Zizu!   További információkat talál a franchise katalógusban - http://franchising.hu/franchise/30/my-culture/ - ahol többek közt megtalálja az angliai...

2 hozzászólás
utolsó 2013.07.15.
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!

Lehet bővebb információt kapni az üzleti lehetőségről? Köszönöm!

2 hozzászólás
utolsó 2013.07.15.
Jövőre indul a Fröccsbusz franchise

Szeretnék részletes információt kapni balatoni szezonális működtetéshez a Fröccsbuszról.

2 hozzászólás
utolsó 2013.05.21.