Bár több, a kiskereskedelmet negatívan érintő jelenség is kifejtette hatását 2015-ben, mégis a kedvezőbb gazdasági környezet és az élénkülő vásárlási kedv összességében azt eredményezte, hogy a listán szereplő minden egyes lánc növelni tudta bevételét az előző évhez képest.
Péntek
2016.06.10.
Nem történt változás az öt legnagyobb forgalmú élelmiszerlánc sorrendjében Magyarországon. A toplista minden résztvevője növekedett tavaly.
 

Tavalyi teljesítménye alapján továbbra is a Tesco Global Áruházak Zrt. áll az FMCG (fast-moving consumer goods), a gyorsan forgó áruk piacának toplistája élén, 748,2 milliárd forintos becsült bruttó forgalmával – közölte a rangsort összeállító Trade magazin. Hermann Zsuzsanna, a 2015-ös FMCG kiskereskedelmi toplistát közreadó szaklap főszerkesztője elmondta, az előző évi listához képest az FMCG kiskereskedelmi rangsorban nem történt változás az első öt üzletlánc sorrendjében.

2015-ös, csaknem 750 milliárd forintos bruttó forgalmával (2014-es forgalma 716 milliárd forint volt) a Tesco végzett a legfrissebb FMCG toplista élén, a második helyen továbbra is a Coop található 571 milliárd forintos bruttó forgalommal (2014-ben a forgalom 560 milliárd forintot tett ki). A harmadik helyet a CBA birtokolja 509 milliárd forinttal (a CBA tavalyelőtti bruttó forgalma 505,5 milliárd forintra rúgott.) Negyedik a toplistán a Spar 491,1 milliárd forint (korrigált) forgalommal (2014-ben a forgalma 475,2 milliárd forint volt).

2015-ben az FMCG toplistán, a múlt évi bruttó forgalma alapján ötödik a Reál 388,5 milliárd forinttal; hatodik a Lidl 359,4 milliárd forinttal; hetedik pedig az Auchan 337 milliárd forinttal. Utóbbi két cég tavalyi forgalma alapján helyet cserélt az előző évhez képest. Nyolcadik a Penny Market 220,9, kilencedik az Aldi 135, tizedik a dm Magyarország 76,7, a tizenegyedik pedig a Rossmann 60,9 milliárd forintos bruttó forgalommal.

A Trade magazin elemzésében kiemelte, hogy az FMCG láncok tavalyi aktivitását vizsgálva látható, hogy a Lidl egyre szélesebb körű kapcsolatot épít ki hazai beszállító partnereivel, az Aldi a társadalmi felelősségvállalás területén is erősített, a SPAR pedig a tovább terjeszkedésre és franchise hálózatának bővítésére fektette a hangsúlyt. A legrégebb óta jelenlévő diszkontlánc, a Penny Market e helyett immár a vásárlói lojalitás növelésén dolgozik, miközben sajátmárkás családján belül a prémium kategóriát bővíti.

A magyar láncok, a Coop, a CBA és a Reál egyrészről boltjaik egy részének feljebb pozícionálásán dolgoznak, másrészt a lokalitásukból fakadó előnyöket próbálják kiaknázni lojalitásprogramokkal és más marketingeszközökkel. A hipermarketláncok közül a Tesco és az Auchan is a kiszolgálásra, a vevői igények minél szélesebb körű lefedésére helyezte tavaly a hangsúlyt, amelybe a vásárlás kényelmének és gyorsaságának fokozása éppúgy beletartozik, mint a sajátmárkás paletta színesítése speciálisabb termékekkel, vagy éppen a kártyaprogramok továbbfejlesztése. A két drogérialánc, a dm és a Rossmann, fokozott ütemben modernizálják üzleteiket, miközben az expanzióról sem mondanak le.