Elsősorban a termékek versenyképességének köszönhetjük, hogy jelentős növekedés figyelhető meg rendszerszintű értékesítéseinkben. Célunk, hogy Lengyelország lefedése után a régió piacain – köztük Magyarországon – majd középtávon egész Európában hasonló sikereket érjünk el.
- Piotr Janczak, ügyvezető-igazgató
Kedd
2016.05.03.
A magyar piac meghódítását tűzte ki célul az idei évre a Beauty Cosmetics. A parfüm és kozmetikum franchise ügyvezető-igazgatójával beszélgettünk.
 

Mikor és milyen céllal alapították a Beauty Cosmetics vállalatot?
A Beauty Cosmetics (BC) 2001-ben indult útjára, első ízben kozmetikumok csomagolása és értékesítése volt a főtevékenységünk. Ezek legnagyobbrészt komplett kozmetikai csomagok voltak, melyeket bevásárlóközpontokban értékesítettünk. 2006-ban pedig, a Lanwar Cosmetics vállalattal együttműködve, bevezettük saját gyártású kimért parfümjeinket, melyek megegyeznek a világszerte ismert parfümök minőségével, viszont pénztárca-barát és a vásárlók is megengedhetik maguknak.
A következő mérföldkő 2012-ben jött el, amikor – 4 éves kutatás és kísérletezgetés után – megszületett a szakmai Creme Bar márka, melyet elsősorban a szépségszalonok, fürdők, SPA- és wellnessközpontok számára hoztunk létre. A Creme Bar márka (és a köré épülő hálózat) fejlesztése roham léptékben zajlik, és nemcsak a professzionális kezeléseket nyújtó helyszínek száma növekszik, de a portfolió is folyamatosan bővül új, innovatív termékekkel (pl.  az idei évben egy új testápolási termékcsalád, valamint fodrászatok számára kifejlesztett termékek gyártását kezdtük meg).

Hogyan halad a hálózatfejlesztés, hány saját és hány franchise üzlettel rendelkeznek jelenleg? Milyen fázisban jár a nemzetközi expanzió?
Vállalati tulajdonban jelenleg 3 BC egység van Lengyelországban, és több mint 130 franchise partner rendelkezik további márkabolttal vagy kimért parfüm értékesítési ponttal. Csak áprilisban 5 új franchise átvevővel bővült hálózatunk, és több olyan partnerünk is van, aki legalább két egységgel rendelkezik. Ami a Creme Bar márkát illeti, jelenleg több mint 20 szépségszalonnal dolgozunk együtt, néhányukkal már jó pár éve.
A nemzetközi terjeszkedés számunkra 2015 végén kezdődött meg, amikor megtaláltuk országos disztribútorunkat a cseh piacon, ahol jelenleg is intenzíven zajlik az értékesítés fejlesztése. Az idei évben Magyarországon és Szlovákiában szeretnénk elindulni.
Az általunk preferált szcenárió Magyarországon elsősorban egy olyan együttműködés lenne, amelynek keretei közt egy olyan mester franchise fejlesztené a BC márkát és franchise hálózatot, aki maga is több értékesítési pont kialakítására is képes. De van elérhető franchise ajánlatunk olyan egyéni franchise átvevők (single franchisee) számára is, akik csak egy parfümüzlet vagy üzletsarok (shop-in-shop) elindításában gondolkoznak. A Creme Bar márka esetében csak mester franchise (országos disztribútori) lehetőség érhető el.

Milyen üzletformátumok közül választhatnak a franchise partnerek? Milyen követelményeket támasztanak a helyszínekkel szemben?
A kimért parfümöket, parfümkollekciókat lehet értékesíteni bevásárlóközpontokban, kisebb márkaüzletekben forgalmas sétálóutcákon vagy városközpontokban. A plázákban kialakítható üzletsziget helyigénye 5-6 m2, míg az önálló, különálló üzletekhez nagyjából 20-30 négyzetméterre van szükség. A palackozott és kimért parfümök kiválóan beilleszthetők egy már meglévő üzlet kínálatába is, így kialakítható ruhakereskedésen, fodrászatokon, gyógyszertárakon, virágüzleteken, stb. belül is.
A Creme Bar márka kozmetikai termékei elsősorban SPA- és szépségszalonok számára készülnek, így itt nem fontos az üzletformátum vagy a méret. Ami fontos, hogy a magyarországi disztribútor a megfelelő értékesítőket és csapatot alkalmazza, akik kellő ismeretekkel rendelkeznek a kozmetikumokkal és a szépségápolás piacával kapcsolatban. Emellett ki kell alakítani egy kisebb irodát a raktárral, ahonnan a termékeket országszerte értékesítik.

Mit tartalmaz pontosan a franchise csomag?
A BC franchise esetén a franchise csomag tartalmaz kereskedelmi termékeket és felszerelést. Az értékesítési pont (üzletsziget) felépítése vagy a márkabolt, saját üzlete kialakítása a franchise partner felelőssége. Mi biztosítjuk a legújabb stand elemeket és megoldásokat, minden szükséges marketing anyagot, valamint képzéseket, betanítást. Már az új értékesítési pontok megnyitása előtt átadjuk minden tapasztalatunkat a partnereknek.
A Creme Bar esetén a franchise csomag szintén tartalmaz kereskedelmi termékeket és felszerelést, melyeket többek közt a bőrelemző készülék és további készítmények, termékminták egészítenek ki.

Mekkora befektetéstől lehetséges a franchise partnerré válás, illetve milyen rendszeres költségekkel jár a franchise együttműködés a partnerek számára?
A BC parfümkoncepcióba fektető egyéni franchise partnerek számára az indulóbefektetés 4000 euró (kb. 1,25 millió forint), míg mester partnerként 10-15 ezer euró. Utóbbi befektetést általában tovább növeli az a hozzáadott marketingtevékenység és költség, ami a magyarországi franchise partnerek felkutatásával, a magyarországi hálózat fejlesztésével jár, illetve a további üzletnyitások költsége. További költségként jelenik meg a web-oldal magyarra fordítása, és egy kisebb raktár bérlése, ahol a termékeket tárolják, és ahonnan szállítják a partnereknek.
A Creme Bar márka esetén egy egyszeri, nagyjából 15000 eurós befektetésre van szükség, és kulcsfontosságú egy jó értékesítési vezető alkalmazása, valamint felszerelése a megfelelő eszközökkel. Az országos disztribútornak elegendő tőkével kell rendelkeznie a magyarországi marketing-, promóciós tevékenység és márkafejlesztés fedezésére is, de ezt pontosan majd az ő értékesítési stratégiája határozza meg – aminek kialakításában szintén támogatjuk őt.
Rendszeres, a franchise együttműködéshez kapcsolódó díjak (mint pl. royalty, marketing vagy oktatási hozzájárulás) nálunk egyáltalán nincsenek. A mester franchise partner és a disztribútor számára egyedül az országos kizárólagosság jelenik meg a belépési díjában. Ennek az egyszeri díjnak a mértékét 300 euróban határoztuk meg egymillió lakosonként, így tehát Magyarországon összesen 3000 euró. Emellett a belépési díj tartalmazza a termékek magyar piacra történő előkészítését, csomagolását, valamint a marketinganyagok, belső programok és kommunikációs eszközök magyarra fordítását.

A tapasztalatok alapján, a franchise partnerek befektetése átlagosan mennyi idő alatt térül meg?
A BC egyéni franchise partnerei számára a megtérülés általában 3-6 hónapot vesz igénybe. A mester franchise esetén 8-10 hónap, az országos disztribútor számára pedig 6-12 hónap után jön vissza a teljes befektetés.

A szükséges indulótőkén túl, milyen további követelményeknek kell a partnereknek megfelelniük?
A kimért parfüm koncepció esetén nincs szükség semmilyen különleges tudásra vagy készségre, viszont a vállalkozói szellem, az elhivatottság, igyekezet és a következetesség fontos. A Creme Bar márka esetén pedig olyan partnerrel szeretnénk együtt dolgozni, aki jártas a szépségápolás területén.

Milyen támogatást biztosítanak a franchise partnerek számára?
Átfogó képzéseket kínálunk partnereink számára, melyekkel biztosítjuk a teljes know-how átadását. Biztosítunk továbbá kifejezetten az adott helyszínre szabott marketing és nyitási támogatást, és az indulás után sem hagyjuk magukra partnereinket – marketing és értékesítői rendezvényekkel, rendszeres partnertalálkozók és továbbképzések szervezésével segítjük üzleteik fejlődését. Érdemes megjegyezni azt is, ogy termékeink folyamatosan megújulnak. Legújabb fejlesztésünk, az ún. bio-membrán arckrém például egy olyan innovatív megoldás, amit kifejezetten a vásárló szükségei és problémái alapján alakítunk ki. Ez a koncepció rendkívül népszerű célközönségünk, kozmetikusok, szépségszalonok, SPA- és wellnessközpontok körében.