A Bubbles 2014 közepén kezdett intenzív hálózatfejlesztésbe. A cél, hogy a Bubbles mosodák eljussanak a nagyobb városokba, és a következő három-négy évben franchise partnerek bevonásával elérjék a száz egységgel rendelkező országos lefedettséget.
Kedd
2016.03.08.
Egy hét leforgása alatt három új Bubbles mosoda nyitotta meg kapuit. Országszerte már 23 helyszínen érhető el a hálózat.
 

A III. kerületi Flórián üzletközpont a legújabb budapesti helyszín, ahol február 26-a óta elérhető a Bubbles innovatív koncepciója. Az éjjel-nappal nyitva tartó önkiszolgáló mosoda a már jól ismert Bubbles üzleti modell alapján került kialakításra. Az üzletben összesen 7 egyszerűen kezelhető gép (4 mosógép és 3 szárítógép) áll a vendégek rendelkezésére, a szolgáltatások zavartalan igénybevételét pedig – a Bubbles egységeiben már megszokott – mosó, öblítő  és egyéb vegyszerek automatikus adagolása, az érintőképernyős fizető-automata, valamint az olyan kényelmi szolgáltatások, mint a játszósarok vagy ingyenes wifi segítik.

A legújabb budapesti mosoda megnyitását követően a Bubbles ott folytatta a magyarországi hálózatfejlesztést márciusban, ahol azt február végén abbahagyta: három nap leforgása alatt két városban is megvetette a lábát. Március elsején Székesfehérváron indult új egység, immáron a második a városban. „A Bubbles tavaly novemberben nyitotta meg első üzletét Székesfehérváron. Egyben ez volt az első üzlet a fővároson kívül, és a sikeres fogadtatásnak köszönhetően szinte azonnal már a második üzletnyitásban gondolkodtunk” – mondta el a hálózat részéről Szirmai Attila.

Mindössze két nappal a második székesfehérvári egység megnyitása után, a Bubbles március 3-án Kecskeméten indította útjára legújabb önkiszolgáló mosodáját, amivel már a harmadik vidéki város közönsége számára vált éjjel-nappal elérhetővé a szolgáltatás. A kecskeméti egység összességében a hálózat 23. üzlete; és az országos terjeszkedésnek itt még korán sincs vége. „Rövid időn belül további két mosoda nyílik, így a huszonötös üzletszám eléréséhez nem kell sokat várni, sőt a 30. üzlet sincs messze” – avatott be Szirmai Attila.

Az első önkiszolgáló Bubbles mosoda 2011-ben nyitotta meg kapuit azzal a céllal, hogy egy új formában honosítsa meg a közösségi mosás élményét Magyarországon. Az első évek tapasztalatain felbuzdulva a vállalat 2014 májusában kezdett bele egy országos hálózat kiépítésébe, amivel a következő években – franchise partnerek bevonásával – egy 100 egységből álló hálózat, és így az országos lefedettség megvalósítása a cél.

A Bubbles franchise rendszerével minden legalább 15-20 ezer lakosú településen van lehetőség egy saját Bubbles mosoda kialakítására. A hálózat elsősorban olyan franchise partnereket keres, akik motiváltak és képesek az üzleti sztenderdek alapján történő üzemeltetésre. Egy Bubbles üzlet megnyitása nagyjából 22 – 27 millió Ft beruházást igényel, ami függ az adott üzlethelyiség egyéni adottságaitól és tulajdonságaitól. A befektetés tartalmazza az üzlet teljes kialakítását, felszerelését és a franchise belépési díjat.


népszerű a fórumban

Bemutatkozik a Zöld Planéta

Mivel a rendszerünkhöz különböző vezetői szinteken lehet csatlakozni, mindenki eldöntheti kinek mi a sok!Itt vannak alternatívák, amik a jelen gazdaságban már nincsenek és...

4 hozzászólás
utolsó 2013.08.24.
Bemutatkozik a Zöld Planéta

Nem attól lesz valaminek létjogosultsága, mert egyes emberek azt mondják róla, hogy életképes! Ettől több kell: Működést kell igazolni,mert az eredmények juttatnak valamit...

4 hozzászólás
utolsó 2013.08.24.
Bemutatkozik a Zöld Planéta

Válaszolok rendszergazdaként és programalkotókét! Ebben az el anyagiasodott világban egy bármilyen pozícióhoz csak szimplán pénzért is hozzá lehet jutni és kapcsolatokkal. A...

4 hozzászólás
utolsó 2013.08.24.
Bemutatkozik a Zöld Planéta

Hol vannak a hozzászólások, fórumozók? Ha ez perspektivikus, akkor mi ez a csend? Vagy túl sok az 5 millió+áfa? üdvözlettel Erdei Ferenc

4 hozzászólás
utolsó 2013.08.22.
Prémium autószerviz hálózat épül

Sajnos nincs és nem is lehet \"prémium autós\" definíció. A futóműnek, féknek, közlekedésbiztonsági alkatrészeknek még a régebbi gépjárműveknél is kivállóan kell működniük....

3 hozzászólás
utolsó 2013.06.25.
Ismét Paris Smile a Syma-ban

Tisztelt cím! Szeretnék tájékoztatást kérni az említett üzletilehetőségről! ombodieva@freemail.hu Köszönettel

1 hozzászólás
utolsó 2013.05.24.
Szépség és franchise

Tisztelt cím! Szeretnék részletes tájékoztatást az üzleti lehetőségről!ombodieva@freemail.hu  Köszönettel!

2 hozzászólás
utolsó 2013.05.23.
Szépség és franchise

Érdeklődöm van-e lehetőség a részletes tájékoztatásra a következő elérhetőségeken: mariann05@freemail.hu +36-30-5830028

2 hozzászólás
utolsó 2013.05.19.