Tánciskola gyors megtérüléssel

A franchise partnerek személyében elsősorban nem táncoktatókat keresünk, hanem vállalkozókat, akik tulajdonosként üzemeltetik a tánciskolát. A táncoktatók kiválasztását és képzését a Dolce Dance Akadémia végzi, az iskolák működtetéséhez pedig a Dolce Dance Központ nyújtja a szakmai tudást.
- Baranyi Anett és Sipos Zsolt, Dolce Dance alapító-tulajdonosok
Hétfő
2016.02.15.
„Az embereknek szükségük van a kulturált szórakozásra, mozgásra és a legfontosabbra, a társaságra” – interjú Sipos Zsolttal, a Dolce Dance franchise társalapítójával.
 

Az első Dolce Dance tánciskola 2007-ben nyitotta meg kapuit, melynek sikereire alapozva 2014-ben indította el franchise rendszerét a vállalat. Ma már 3 ország 30 városában van jelen a márka, és tavaly évvégén a Nemzetközi Franchise Szövetség is beválasztotta a világ 50 legígéretesebb induló franchise koncepciója közé. Sipos Zsoltot, a Dolce Dance társalapítóját kérdeztük a koncepcióról.

Milyennek ítéli a táncoktatás helyzetét Magyarországon, mik a jelenlegi trendek?
Iskolánkat a gazdasági válság kezdetekor 2007 februárjában alapítottuk, amikor már minden arról kezdett szólni, hogy nem érdemes semmivel sem foglalkozni. Viszont az élet az ellenkezőjét hozta, és kiderült, az embereknek szükségük van a kulturált szórakozásra, mozgásra és a legfontosabbra, a társaságra. A recesszió éveiben is folyamatosan növekedtünk, évről-évre meg tudtuk duplázni az egységek és tanítványaink számát is. Ezt továbbra is tudjuk tartani.
Ami a táncoktatás piacát illeti, Magyarországon jelenleg hatalmas a kereslet a tánc és a táncos szórakozás iránt. A Dolce Dance Nemzetközi Tánciskola alapvetően kubai salsa oktatáson alapul, de – mivel igyekszünk a szegmens egy nagy szeletét lefedni – emellett bachata, argentin tangó, kizomba, jive táncok oktatása, és az egyedi alkalmakra (pl. esküvőre, szalagavatóra, stb.) történő koreográfiakészítés, táncoktatás is a profilunkba tartozik.

Mikor döntöttek a franchise hálózat kiépítése mellett?
2014-ben döntöttünk a franchise rendszer kialakításról. A növekvő igény kiszolgálását és a terjeszkedés ütemét ezzel az üzleti modellel szeretnénk fenntartani. Még fiatal hálózat vagyunk, viszont már most folyamatosan nő az érdeklődés és egyre inkább kíváncsiak az emberek a rendszerünk iránt.

A közeljövőben várható-e új tánciskola?
1 hónapon belül nyitjuk meg legújabb egységünket Budapesten, középtávon pedig szeretnénk minél több franchise helyszínt nyitni a saját iskolák mellé. Jelenleg 2 további országban, Romániában és Szerbiában vagyunk jelen, ahol szintén tovább szeretnénk fejlődni.

Elsősorban kiket, milyen franchise partnereket keresnek?
A személyi feltétel a legfontosabb, olyan átvevőket keresünk, akik magukénak tudják érezni ezt a világot, az anyagi sikerek mellett érdekli őket az is, hogy a vállalkozásuk pluszt adjon emberileg is másoknak.
Nagyon fontos, hogy a tánctudás nem feltétel, ugyanis olyan partnerekre szeretnénk bízni a franchise egységek működtetését, akik jól tudnak irányítani, összefogni egy iskolát – elsősorban nem táncoktatókat keresünk, hanem vállalkozókat, akik tulajdonosként üzemeltetik a tánciskolát. A táncoktatók kiválasztását és képzését a Dolce Dance Akadémia végzi, az iskolák működtetéséhez pedig a Dolce Dance Központ nyújtja a szakmai tudást.
Szerencsére az átlagos franchise rendszerekhez képest alacsonyabb a beruházás költsége és a megtérülési idő is igen kedvező a koncepció maradéktalan adaptálása, betartása mellett. 

Hogyan zajlik a franchise partneri csatlakozási folyamat?
Egy személyes találkozás után együtt ellátogatunk az egyik Dolce Dance iskolába, ahol a partnernek, átvevő-jelöltnek betekintést adunk a munkánkba, megismertetjük a koncepciónk alappilléreivel és számaival, majd szerződéskötés után elkezdjük együtt a közös kialakítást. Igyekszünk minél egyszerűbbre, érthetőbbre és végső soron alkalmazhatóbbra alakítani rendszerünket.